Fill rate

A fill rate (magyarul kiszolgálási arány) azt mutatja meg, a megrendelt árunak mekkora részét sikerült hiánytalanul teljesíteni. Egyszerű mutatónak látszik, és éppen ezért okoz sok félreértést: háromféleképpen szokás számolni, és a három szám ugyanarról a napról egészen mást mond.

Ugyanaz a nap, három szám

Vegyünk egy napot: 120 rendelés érkezett, összesen 480 rendelési sorral és 6400 darabbal. Tizenkét sor hiányosan ment ki, és ez a tizenkét sor kilenc különböző rendelést érintett. Összesen 70 darab hiányzott.

Hat százalékpont különbség ugyanabból az adatból. A rendelés szerinti a legszigorúbb: egyetlen hiányzó tétel az egész rendelést hibásnak minősíti — és a vevő rendszerint így éli meg. A mennyiség szerinti a legkedvezőbb, mert a sok apró tétel elfedi a hiányt.

Ebből egy gyakorlati szabály következik: a szerződésben rögzíteni kell, melyik számítási módról van szó, különben a havi egyeztetés arról fog szólni, hogy kinek a táblázata a helyes. Belső használatra a sor szerinti a legjobb egyensúly, a vevő felé viszont a rendelés szerintit érdemes nézni, mert az áll közelebb a tapasztalatához.

A számnál fontosabb a hiány oka

A puszta százalék nem visz döntéshez, mert legalább négy különböző dolgot mos össze: valódi készlethiány, kiszedési hiba, a rendelés adminisztratív visszatartása, illetve a beszállító késése. Ezek egyike sem ugyanazzal a beavatkozással javul — készlethiánynál a rendelési szabályhoz kell nyúlni, kiszedési hibánál a folyamathoz.

Ezért az első lépés nem célérték kitűzése, hanem ok-kód rögzítése minden hiányos sorhoz. Egy hét adat után rendszerint kiderül, hogy a hiány nagy része néhány cikkre és egyetlen okra koncentrálódik — és onnantól a javítás konkrét feladat, nem általános „legyen több készlet” döntés.