Hogyan csökkenthető a raktárban a költségszivárgás?
Költségszivárgás program: rejtett tétel feltárás, óra×hiba, selejt és újramunka — priorizált 90 napos beavatkozási tervvel.
Utoljára frissítve:
Rövid válasz
A rejtett veszteség csökkentése nem egyszeri megtakarítás, hanem néhány hónapos, mérésre épülő munka. A kulcs az, hogy a veszteség forintosítva jelenjen meg — mert a „sok időt elvesz” megállapításra senki nem hoz döntést, a „évi több millió forint munkaóra” megfogalmazásra viszont igen.
Ahogy a szám elkészül
Nem kell hozzá bonyolult módszer. Minden ismétlődő veszteségtípusnál három adatot kell összeszorozni: milyen gyakran fordul elő, mennyi időt vagy pénzt visz el alkalmanként, és mennyi ez egy évre.
Egy példa a nagyságrendre: ha egy rendelésnél átlagosan húsz perc többletmunka keletkezik egy elkerülhető ok miatt, és ez naponta több száz rendelést érint, akkor éves szinten több teljes munkakörnyi időről beszélünk. Ez az a megfogalmazás, amelyre a vezetés reagálni tud.
Miből áll össze jellemzően
| Veszteségtípus | Tipikus forrás |
|---|---|
| Időveszteség | Felesleges út, kétszeri átpakolás, várakozás |
| Hibaköltség | Rossz kiszedés javítása, visszáru, reklamáció |
| Készletveszteség | Álló áru, lejárat, sérülés |
| Kapacitásveszteség | Túlóra a csúcsokban, miközben máskor üresjárat van |
A négy közül az utolsót szokás legkevésbé veszteségként kezelni, pedig gyakran ez a legnagyobb tétel — és rendszerint nem több emberrel, hanem a munka időbeli szétosztásával oldható meg.
Hogyan haladj
Egyszerre legfeljebb három beavatkozás fusson, mindegyikhez egy mérőszámmal és egy felelőssel. Ennél több párhuzamos munka mellett nem lehet megmondani, melyik hozta az eredményt — és a következő körben nem lesz mire építeni.
Az első körbe azok a tételek valók, amelyek gyorsan javíthatók: a kiadás szervezése, a legforgalmasabb cikkek áthelyezése, a csomagolás előtti ellenőrzés. A második körbe kerül az, ami rendszerhez vagy adatminőséghez nyúl, mert az lassabban hoz eredményt — de tartósabbat.
Egy harmincöt fős raktárban hat fő veszteségforrást azonosítottak, összesen jelentős éves összeggel. Az első kilencven napban hármat kezeltek, és ennek nagyjából a felét sikerült megszüntetni. A maradék — a készletveszteség és a túlóra — külön felelőssel, a következő körbe került. Az eredmény összehasonlítása mindvégig ugyanabban a költségbontásban történt, mert másképp a megtakarítás nem lett volna bizonyítható.